Történelem, földrajz, természetismeret IKT feladatok

Mert diadalosnak lenni jó!

Mert diadalosnak lenni jó!

Naplás-tó

2017. március 19. - DiadalTF

A terület megközelíthetőségének leírása :

A terület Budapest XVI. kerületének külső részén található, a Cinkotai út és a közigazgatási határ között, a Naplás út északi és déli oldalán. A védett élőhely közelében tömegközlekedési eszközök nem járnak. Néhány km-es sétával a Gödöllői HÉV vonalától, vagy az Örs Vezér tér és Cinkota között közlekedő 45-ös autóbusszal a Szilas-patak mentén közelíthető meg a legkönnyebben. A Cinkotai-kiserdő felől a 176E jelzésű autóbusz is érinti a területet, amely az Örs Vezér terét és Rákoscsaba-Újtelepet köti össze.

Ismertető:

A XVI. kerületben, Cinkotán található élőhely, kiterjedését tekintve Budapesten a legnagyobb helyi jelentőségű védett terület. A legfeltűnőbb eleme a hetvenes évek közepe táján létesített árvízvédelmi tároló, melyet a Szilas-patak mesterséges felduzzasztásával létesítettek. Nagysága tizenhat hektár, ezzel Budapest egyik legnagyobb állóvize. A természet sokáig zavartalanul vette birtokba, de 1985-ben leaszfaltozták a tó mellett vezető Naplás utat, majd 1990-ben a MOHOSZ vette birtokba a tavat. Ezáltal hatalmasra nőtt a gépjárműforgalom és megindult a csónakos horgászat, mely által a terület sokat veszített értékeiből. A patak és ártere a védett területen belül több kilométer hosszú, zavarásnak már kevésbé kitett, ugyanis a laikus szemnek rendezetlennek tűnő rész nem vonzza ide az embereket, pedig a sok kúszónövény, öreg fűzfa (Salix sp.) és bokros vegetáció trópusi képet idéz. A tó déli része feletti nagyméretű, körülbelül negyven éves telepített erdő zömmel fehér akácból (Robinia pseudoacacia), fenyőből (Pinus sp.) és tölgyből (Quercus sp.) áll (mai nevén Cinkotai-kiserdő). Ezt a mozaikszerű változatos élőhelyegyüttest kertvárosok és mezőgazdasági területek veszik körül, melyek további izgalmas élőhelyeket teremtenek főként a madarak számára.

A terület a Duna pleisztocén idején lerakott hordalékkúpjának ötödik teraszán található. Ebbe vágódott bele a pleisztocén végén a kis méretű Szilas-patak, mely a Rákos-patak után a második legnagyobb fővárosi kisvízfolyás.

A tó és környezete botanikailag régebben igen értékes volt, mivel a Szilas-patak a vízrendezések előtt rendszeresen elöntötte környezetét, ezáltal hatalmas területű lápréteket alakított ki maga körül. Ebből napjainkra csak kisméretű maradványok találhatók a tó alatt. Degradálódása ellenére jelenleg több mint négyszáz növényfaj ismert a területről!

Védett és fokozottan védett, ill. Natura 2000-es növényfajok és számolt vagy becsült mennyiségük felsorolása: struccharaszt, mocsári lednek, réti iszalag, madarak esetében a gémek, fecske fajták, rétihéja emelhető ki.

Állatvilágára igen nagy fajgazdagság jellemző. A tó mocsári teknős (Emys orbicularis) állományával kapcsolatban a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Fővárosi Önkormányzat és a WWF több évvel ezelőtt közös programot indított. A terület legfőbb értéke a Budapesten egyedülálló gazdagságú madárvilága. Több mint kétszáz madárfaj jelenlétét mutatták ki eddig a szakemberek, melyben igen nagy a védett és fokozottan védett fajok aránya.

Védett és fokozottan védett, ill. Natura 2000-es állatfajok és számolt vagy becsült mennyiségük:

A Naplás-tó élővilágát legjobban a csónakos horgászat zavarja, ugyanis rendszeresen nem tartják be a helyi természetvédelmi rendeletben rögzített előírást, miszerint a patak sodorvonalától északra, a nádas közelében nem szabad csónakkal tartózkodni. Hétvégenként ezen kívül a parton akár több száz horgász is összegyűlhet. Ilyenkor az erdőben is nagyon sok ember fordul meg naponta. Telente, amikor a tó befagy, rengeteg korcsolyázó jelenik meg itt, pedig a tó jege veszélyes ehhez a sporthoz, melyet tiltótábla is jelez a területen. Ez a nagymértékű zavarás igen hátrányosan hat a terület állatvilágára. Ezen kívül a tó mellett húzódó, nagy forgalmú műút zaj- és porterhelése is igen káros. A védett részen kívül – a Cinkotai-kiserdőtől DK-re – egy felhagyott homokbánya környékén pedig nagy területű sittlerakó üzemel. A szemetelés sajnos magán a védett élőhelyen is jelentősnek mondható. A lápréti társulásokat Társaságunk rendszeresen kaszálja, mely elősegíti fennmaradásukat. A védett növényfajok a patak menti sétaútról a laikusok számára nem tűnnek fel, ezért taposás, virágszedés nem jellemző a területen. A környékbeli mezőgazdasági területek alacsony szintű igénybevétele miatt e területek jelenléte inkább hasznos, mint káros. Táplálkozóterületként főleg télen az itt telelő ragadozóknak és magevő madaraknak igen fontos élőhelyeket biztosítanak.

 

forrás: http://www.fokert.hu/listing/naplas-to-es-kornyeke/

A bejegyzés trackback címe:

https://diadaltf.blog.hu/api/trackback/id/tr3112350593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása